Üdvözöljük!

Akinek gyermekét Angelman szindrómával diagnosztizálták, egy új, eddig ismeretlen világba kalauzolja sorsa. Ma kevesen és nagyon keveset tudunk még erről a szindrómáról Magyarországon, de érintett szülők egy csoportja szakemberek támogatásával arra az elhatározásra jutott, hogy eddigi tapasztalataikat összegyűjtik és egymást támogatva próbálják az Angelman szindrómával élők, illetve családtagjaik, hozzátartozóik és a velük foglalkozó szakemberek mindennapjait segíteni.

Ennek megfelelően 2014-ben elindítottuk a Magyar Angelman Szindróma Alapítványt a fenti célok megvalósítására.

Ezen a honlapon igyekszünk összegyűjteni minél több információt egymás és azok számára is, akik csak messziről ismerik ezt a különleges, ritka betegséget, ami egyszerre hoz fájdalmat és szemlélődő boldogságot.

Amennyiben érintett szülőként  szeretne csatlakozni az alapítványhoz, kérjük itt regisztráljon, ahol azt is jelezheti, ha be szeretne lépni a zárt facebook csoportba.
Ha önkéntesként segítené az alapítványt, kérjük, ezt az űrlapot töltse ki.
Illetve várjuk levelét az angelmanalapitvany(kukac)gmail.com e-mail címre, ha kapcsolatba kíván lépni velünk.

Üdvözlettel:
Dr. Ambrus Bence
Kádár Réka
Rácz-Szabó Viktória
(Angelman Alapítvány kuratóriuma)

Információs Pont vagyunk
Tagjai vagyunk a  Kézenfogva Alapítvány logója partnerhálózatának. Kapcsolattartónknál tájékozódhat az online adatbázis felhasználáról.  Az adatbázis a fogyatékossággal élők számára elérhető intézményekről, szolgáltatásokról, ellátásokról szolgál információval.
Információs Pontunk: Egressy Katalin
telefonszám:                   06 30 405 8143
email:                                 egressy.kata@gmail.com

Hivatalos dokumentumok
Alapító Okirat
Adatvédelmi nyilatkozat

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet, 2017
Szöveges Beszámoló, 2017
Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet, 2016

Szöveges Beszámoló 2016
Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet, 2015
Szöveges beszámoló, 2015
Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet, 2014
Szöveges beszámoló, 2014